Bármennyire is Európa legnagyobb tech konferenciája a WebSummit, van pár olyan színpad, amin nem szigorúan a technológiát érintő előadások hangzanak el, hanem a társadalom, a divat, a sport vagy a zene van fókuszban, amikre nyilvánvalóan hatással van a technológia fejlődése.
Elég sokat időztem a „Future Societies” színpadánál, ahol számomra a konferencia egyik legnagyobb „Rocksztárja”, a Vatikán digitális kommunikációjáért felelős püspök, Paul Tighe mesélt arról, hogy hogyan is indult el a katolikus egyház a digitális világban. A website, a twitter account, a youtube csatorna mind egy-egy újabb híd volt a hívekhez és nem hívő emberekhez egyaránt, egyúttal újabb közösségeket formálva. A püspök elmondta, hogy a Vatikán egy nagyon heterogén közeg, vannak, akik szimpatizálnak az új technológiákkal, és vannak, akik kevésbé. (Egyszerre kell tanácsot adni azoknak, akik belevetették magukat a social mediába, és azoknak is, akik még faxon szeretnek kommunikálni.) Hepehupás ez a digitális út, de a társadalom egyre nagyobb rétegét csak így tudják elérni. A kommentelhető tartalmaknál természetesen ők is szembesültek azzal, hogy nem mindenki „lájkol” és ért egyet, hanem szép számmal vannak olyanok, akik agresszíven, dühből, trágár szavakkal reagálnak. A püspök szerint a helyes reakció erre a tiszteletteljes figyelem, az, hogy megpróbálják megérteni az adott reakciót, szemben mondjuk a visszakiabálással. (…és high tech eszközökkel jól megelemezték a negatív kommenteket, és csoportosították őket, majd külön stratégiát építettek fel a hirtelen felindulásra, a sima trollokra, meg azokra, akiknek valóban régről hozott, kibeszéletlen keservük volt az egyházzal. Ezutóbbiakra fókuszáltak leginkább.) Arra a kérdésre, hogy vajon meg tud-e a digitális kihívásokkal küzdeni az egyház, a püspök azt válaszolta, hogy volt már egy nagy vízválasztó a történelemben, mégpedig a könyvnyomtatás megjelenése. Az előtt gyönyörűszép szobrokat raktak a templomokba, rózsaablakokat színekkel, a képek, a zene és az ezek által közvetített érzelmekkel hatottak az emberekre, aztán jött az írásbeliség – hosszú ideig. Most ismét a kép és a zene, meg a rövid és tömör tartalmak kerülnek fókuszba. A világ már csak változik 🙂 A személyes benyomásom az volt a püspökkel kapcsolatban, hogy egy rendkívül intelligens, empatikus, befogadó, rugalmas gondolkodású, végtelenül hiteles és emberi figura, aki kellő frissességgel és nyitottsággal, valamint alázattal kezeli a digitális világot és a vele járó helyzeteket. Szinte minden gondolatával tudtam azonosulni úgy, hogy egyáltalán nem vagyok vallásos, mert annyira időtálló és letisztult volt, amiket mondott, de mégsem közhelyes.
A konferencia utolsó napján a „Centre Stage”-en (Nagyszínpad! Nagyszínpad! 🙂 ) a püspök a Burning Man egyik alapítójával, Marian Goodellel beszélgetett. A szervezők, ha akartak volna sem tudnak két ennyire – látszólag – távoleső értékrenddel, attitűddel, világképpel rendelkező embert egy asztalhoz ültetni. A beszélgetés viszont úgy folyt, hogy a két résztvevő folyamatosan egyetértett egymással, nem volt vita, nem kontráztak egyáltalán. A konklúzió az lett, hogy a szervezet és a rendezvény nagyon hasonló értékekből táplálkoznak. Mindkét fél fontosnak tartja a feltétel nélküli elfogadást, hirdeti a közösség felelősségvállalásának és összefogásának erejét, valamint a személyes tapasztalás és az önkifejezés fontosságát.
Egy másik panelbeszélgetés a nemek közötti szakadék áthidalásáért folytatott csatáról szólt. Amit Rebecca Parsons (ThoughtWorks) elmondott, abban teljes mértékben egyetértettek az résztvevők, miszerint egy sokszínű csapat, aminek tagjai különböző készségekkel és képességekkel vannak felruházva, sokkal hatékonyabb. Ahhoz hasonlította, mint amikor egy szerelőnek sok-sok kalapács helyett van egy csomó más szerszáma, amelyek közül mindegyik valami másra jó. Ennél sokkal érdekesebb volt az, hogy a ThoughtWorks-nél ez a jelenség már történik: antropológusokat, filozófusokat, bölcsészeket, építészeket, stb vesznek fel és programozni tanítják őket, a cég invesztál a diverzitás érdekében. Emellett figyelnek arra, hogy a management 50%-a nőkből álljon, mert teljesen más látásmódot képviselnek. Rebecca elmesélt egy rövid történetet is, miszerint az egyik kollégája megjegyezte, hogy milyen nyomorúságos egy öt fős, csupa férfiakból álló csapatban dolgozni, mert a legtöbb dolgot egyféleképpen tudják csak látni. Cathryn Posey a Tech by Superwomen-től azt is hozzátette a fentiekhez, hogy a diverzitás, valamint a nők szerepének fontosságát már a felvételi folyamatnál hangsúlyozni kell, hogy mindenki, aki újonnan kerül a szervezetbe tisztában legyen ennek a jelentőségével. És elhangzott egy kulcsfontosságú mondat is, amit le lehet ugyan fordítani magyarra, de sokkal jobban hangzik angolul: „Shine a light for women, if someone else gets the credit”, utalva ezzel arra, hogy még ma sem ritka, hogy a férfiaknak könnyebb learatni a babérokat.
Lisszabon rajta volt a bakancslistámon. Nem csalódtam, zseniális város, olyan, ahova vissza KELL menni. Szerelmes lettem a városba 
Köszönöm Mimox, köszi Csudi 🙂
A cikk szerzője:
