IT karrier

Az üzemeltetés, a szoftverfejlesztés, guruság, tanácsadás, értékesítés, oktatási pálya, webfejlesztés

Hiszen felvetődik a kérdés, hogy mihez is értesz igazán. Nem hiteles ugyanis, ha valaki több munkakörcsoportot körbejár, azaz csak nagyon kivételes esetekben. Értesz valamihez igazán? Ezért sajnos gyorsan kell megtalálni a specializációt és a pályaívet. 30 évesen már gyanús egy pályakezdő, illetve jelenleg a piac nem értékeli a diplomahalmozást sem.

Az informatikán belül kb. 5 pályaív válik el egymástól meglehetősen élesen. Ezek a fejlesztési, üzemeltetési, tanácsadói, értékesítési és tudományos-oktatói pályák. Ha van egy innováció, azt az ipar számára használhatóvá kell tenni, azt el kell tudni adni, bevezetni, majd működtetni, működés során megfigyeléseket végezni, kielemezni, újabb igényeket támasztani, hogy legyen mit kitalálni, majd pontosabban megfogalmazni, azt’ akkor jól kiokoskodni stb. stb. stb. és a kör (spirál) kezdődik elölről, újra és újra. Ehhez kapcsolódnak ezek a pályák, amelyeknek a csúcsa valamiféle irányító- illetve tudásátadó szerep, illetve egy magasabb szinten, komplex rendszerekben
történő gondolkodás és eme rendszerek irányítása.

Egyéni szempontból természetesen van egy +1 lehetőség: a saját cég alapítása, ami nem mást jelent, mint szakmákon átívelő karriert. Ezt megelőzheti az összes többi, vagy közben is bekövetkezhet. Cégalapításkor a
feladat leginkább az értékesítésre hasonlít: el kell adni a piacon a cégedet, a termékedet, magadat. (Szóval nem árt, ha előtte begyakorlod valaki másnak a rovására ;-)) És még valami. Saját céget csak akkor csinálj, ha teljesen, tökéletesen és mámorítóan megszállott vagy! Csak akkor fog sikerülni, ha semmilyen cunami nem dönt le a lábadról. Az a legenda, hogy tőke, azaz pénz kell hozzá, nagyjából hamis. Álljon itt a Mimox példája, ami a semmiből jött.
Az első interjúinkat egy bérelt helyiségben tartottuk (5000 Ft / óra), egy irodaházban, és azt a szobát kizárólag az interjúk idejére béreltük. Kissé kockázatos volt a művelet, de… naja, nem árt még egy jó, strapás
idegrendszer is, sokkal jobban számít, mint a pénz. Ami még elengedhetetlen, az a kreativitás és a humor. Sok sikert!

Amit viszont nem szabad, vagyis nem ajánlatos csinálni, az ez:

Mármint értsd: zöld vonal! 🙂 Aki az egyik sávból átmegy a másikba, aztán vissza, annál fennáll a veszély, hogy egy idő után hiteltelenné válik a piacon, és sehová sem mehet. Jó, akadnak kivételek, és vannak, akik szeretnek pl. fejleszteni is és üzemeltetni is. De ezek kivételes emberek, illetve valószínűsíthető, hogy a területek, amin mozognak, összefüggenek mégiscsak egymással. Ha az első melód rendszergazdai, de te programozni szeretnél, akkor persze nincs gond az elején. De az már egy sokkal nehezebb történet, ha évek múlva kezdenél neki a programozásnak. Kevés embernek sikerült ezt csont nélkül abszolválni.

Az üzemeltetés

(Mottó: “A bölcsész felhasználó az, aki kijavítja a helyesírási hibáidat a config.sys-ban. De kérünk Téged, vedd észre a jobbító szándékot!”)

A legtöbb informatikus (függetlenül attól, hogy később mi lesz belőle), azzal kezdi a pályafutását, akár egészen zsenge korban, hogy beleütközik egy szomszédba vagy nagybácsiba, aki mókásan szerencsétlenkedik a PC-jével, esetleg televírusozza, vagy nem tudja, milyen legyen az új config. Ezt a szenvedést nehéz sokáig tétlenül nézni, az ember hát fogja és segít. Listát állít össze, átrohan egy csavarhúzóval, felinstallál, leszed, megpucol, és reménykedik benne, hogy a kedves rokon-barát-ismerős nem csinál túl nagy galibát egy héten keresztül. Érdekes módon egyre több lesz az ilyen ismerős-rokon-barát, szűnni nem akaró problémákkal. És ez az a pont, amikor az átlag IT-s idegrohamot kap. “Csak usert ne lássak többet” felkiáltással magára zárja a Google-t, esetleg “rendkívül érzékeny lelkű tudós vagyok” pofát vág, és finoman jelzi a rokonságnak, hogy kopjon le. Vannak azonban a lelkes kivételek, akik felismerve az irgalmatlanul jó üzleti lehetőséget felcsapnak rendszergazdának!

 

Friss pályakezdőként bekerülve egy céghez, az első feladat általában tényleg a user support (felhasználó támogatás) ezen a vonalon, és a tevékenység nem sokban különbözik a nagybácsistól, egyszerűen csak kollégákat vagy ügyfeleket kell pátyolgatni, és fizetnek érte. Bonyolultabb dolgok nem nagyon vannak, gondolkozni nem kell. A fejlődést itt az jelentheti, ha egyre komplexebb informatikai környezetbe kerülünk. Jussunk el a néhány PC + fileserver + mailserver + firewall környezettől minél hamarabb olyan környezetbe, ahol valamilyen üzleti alkalmazás támogatása is a feladatunk. Tehát, ahogy a képen a nyilak is mutatják, első felelősségi körünk a PC-k, utána a szerverek, utána pedig az emberek, akik az első két felelősségi körben vannak, utána pedig az egész rendszer, hardverestül, emberestül. A végén a CIO (Chief Information Officer – IT Igazgató) már üzleti stratégiát hajt végre, sőt, egyes helyeken meghatároz üzleti stratégiákat! (Arról, hogy egy CIO-nak mi is pontosan a szerepe, már konferenciák sorát rendezték. A mi véleményünk az, hogy ezt a részt itt nem lehet bedobozolni, azaz definiálni. Piac, cégkultúra és emberfüggő, hogy mit vár el egy cég a CIO-tól, mit tud, mit akar, és mit engednek neki tenni.) De az biztos, hogy versenyelőnyre egyre inkább minden iparágban az IT integráns és tudatos használatával lehet szert tenni. Ez pedig nehéz dió a nem IT-s cégvezetőknek, hiszen nem (biztos, hogy) tudják, hogy mi mindent lehet informatikai eszközökkel megvalósítani.

Itt szeretnénk külön felhívni a figyelmet, hogy kisebb cégeknél a rendszergazda a CIO, ha nem is teljes költségvetési felelősséggel, de mindenképpen döntés-előkészítői feladatkörrel. Kisebb cégeknél tehát a rendszergazda is tudja befolyásolni jó ötletekkel a cég operatív működését, tehát semmiképpen ne nyomjuk el magunkban a kezdeményezést. Egyszerűen azért, mert lehet, hogy a cégvezetőnek valami olyasmi miatt fáj a feje, amit IT-val pikk-pakk meg lehet oldani! Csak egy kis példa: egy jelöltünk egy interjún mesélt magáról, és említette, hogy az XY nyomtatót használták vonalkód nyomtatásra. Ez nem volt lényeges az interjú során, haladt is tovább a mesélésben, mikoris az interjúztató vezető hüledezve állította le, hogy ne már, ő azt hitte, hogy egy vonalkód-készítő eszköz többszázezer forintba kerül. Kis cégként nem is gondoltak rá, hogy vonalkóddal oldjanak meg egy azonosítási problémát (nem áruról volt szó). És a megoldás ott volt a szobájukban, csak nem tudtak róla.

Kinek való az üzemeltetési karrier? Leginkább azoknak, akik organikusan akarnak és tudnak nőni, fejlődni, nem pedig nagy lépésekben drasztikusan. Akik türelmesek, tudnak sok kicsi kockakőből felépíteni egy erős várat. Akik belátják, hogy a felhasználók nem hülyék, csak máshoz értenek. Igazából az IT üzemeltetőktől működik a világ – nélkülük megállna. Stabil lábak kellenek ide. Lehet és kell is itt is innoválni, újítani, de a lényeg a kiszolgálás, más keze alá dolgozás. A legtöbb cégnél az informatika kulcsfontosságú, sőt stratégiai szerepet tudhat magáénak, de (De!) nem a raison d’etre…

A szoftverfejlesztés

(“A…B…C…D…E…..Z – ebből kell kihozni mindent!” – szólt a Népszabadság óriásplakátja. “Fenéket. 0, 1. Ebből.” – szól a bitbuheráló pólója)

Vannak kisgyerekek, akik nem szeretnek bele a számítógépes játékokba, mi azonban nem ismerünk ilyeneket :-). És vannak olyan kisgyerekek, akik a beleszeretés utáni pillanatokban rögtön megunják az adott pályákat, és ők maguk jobbat akarnak csinálni! Ha azt veszed észre magadon, hogy a Prince of Persia-t nem azért tolod végig, hogy kiszabadítsd a hercegnőt, hanem azért, hogy kitaláld azt a képletet, amivel a fogzáras kapu garantáltan nem engedi át a hőst, hehehe… nos, akkor lehet, hogy programozó leszel, ha nagy leszel! Viccet félretéve, aki programozó lesz, általában már gyerekkorában kódokat ír, amikor a szomszéd srácot még mindig csak a “hell” szint meghódítása izgatja.

Ahogy az ábrán látszik, a felelősség itt a kódtól a technológia felé tart, illetve egy részterület mélyebb megismerése felé.

A programozó illető “kóderkent” kezdi, nagyon jól körülhatárolt feladattal, utána nagyobb léptékű
programozó, majd vezetőfejlesztő lesz. Ezután következik az architect (tervező) szint, végül lehet belőle CTO (Chief Technology Officer – Fejlesztési Igazgató), azaz a technológia és a fejlesztési stratégia meghatározója.

A kóder az kódot ír, “innentől – idáig”, és sokszor nem tudja, hogy a végén a teljes szoftver mit is csinál. Egy jól behatárolt feladatot kap az illető, és elég a nyelv pontos szintaktikájának ismerete. (Persze nem árt tájékozódni illetve törekedni a nagy kép átlátására is.)  Ezzel szemben, akit már szoftverfejlesztőnek hívunk, az egy komplett szoftvert esetleg egy nagy rendszer újabb modulját tudja elkészíteni elejétől a végéig, tervezési feladatokkal megspékelve. Bonyolultabb fejlesztéseknél mindez csapatban zajlik, de a maga részéért mindenkinek felelősséget kell vállalnia, és támogatást kell tudni nyújtani hozzá, akár az üzemeltetőknek, akár a végfelhasználónak.

A felelősség növekedésével gyakran együtt jár az emberek irányításának a felelőssége is.  Ha valaki ambiciózus, és szeretne másokat irányítani, akkor az első állomás a vezető fejlesztői pozíció. Általában itt ő még csak első az egyenlők között, kiosztja a feladatokat a juniorabb kollégáknak, átvizsgálja, hogy mit csináltak meg és hogyan, esetleg beosztja az idejüket, de nem ő határozza meg a fizetésüket, nem rúghatja ki őket és nem dönthet új emberek felvételéről sem. Csoportszinten övé a végső szó technológiai kérdésekben, viszont elég sok tudásmegosztást kell végrehajtania. Jó dolog, hogy persze ő csinálhatja a tervezés részt is.

A szoftvertervezési / fejlesztési módszertanok ismerete már nagyon korán jó szolgálatot tesz a karriernek. Jelenleg már elterjedőben vannak az agilis (Agile) módszerek, az Extreme Programming, és sok mással is kisérleteznek. (De persze van, ahol még mindig csak káosz van – „vízesés” módszernek álcázva.)

Ahogy lépkedünk felfelé a ranglétrán, egyre több adminisztratív (riportolási), emberkezelési stb. feladatot kapunk. Végül a CTO tulajdonképpen ugyanolyan erőforrás menedzser mint az üzemeltetés területén a CIO,  de általában sokkal közelebb van a technológiához. Maga már nem fejleszt, nem kódol, de ha kell, akár be is tud állni a csatasorba. A CTO kiválasztja a megfelelő technológiát egy adott rendszerhez, illetve felel a Make/Buy (csinálni vagy vásárolni) jellegű döntésekért is. Így aztán nem csak a technológiai lehetőségekkel kell tisztában lennie, hanem az üzletiekkel is. CTO-ja egyébként általában csak a szoftverfejlesztő cégeknek van, vagy olyan iparágak szervezeteinek (pl. bank, telekommunikáció), ahol maga az alaptermék vagy szolgáltatás semmilyen más módon nem jöhet létre szoftverfejlesztés nélkül.

A szoftverfejlesztői karrier talán legnehezebb kérdése a megfelelő technológiai zászlóbontás, azaz annak eldöntése, hogy melyik programnyelv lesz a vezérhajó a CV-ben. Minden állandóan változik, elavul, ráadásul nagyon régi dolgok újjá tudnak éledni, mint a Perl… A megoldás az, hogy nézni kell az álláshirdetéseket. A legeslegegyszerűbb módszer annak megvizsgálására, hogy mi most a menő, és mi a kelendő. Ha van olyan technológia, ami dominálja a listákat, akkor arra oda kell figyelni. Szintén érdemes a szakfolyóiratokat időnként átnézni, nem azért, hogy ott újdonságokat találjon az ember, hanem, hogy arról tájékozódjon, hogy melyik cég nyert el milyen technológiával milyen tendert, melyik marha nagy megrendelőnél.

Ki lesz tehát tartósan “kapós” a munkaerőpiacon és vészeli át az esetleges újabb válságot? Az, aki két lábbal áll a talajon! Azaz van egy általánosan elterjedt illetve magas szintet képviselő technológiai tudása ÉS ismer olyan nagyon új, nagyon korszerű technológiát, ami MÉG nem terjedt el, de valószínűsíthető, hogy el fog… Tehát a magas szintű Java vagy .NET biztosítja, hogy van melód, és sok az ajánlat. E mellé Brainfuck, az F#, meg a Haskell viszont azért kell, hogy az ajánlat magas legyen…:) (Ezekre itt még nem lehet mérget inni, mert csak találomra lőttünk. Majdnem.)

Szólni kell, óh igen, a tesztelésről is…

A szoftvertesztelést nem igazán tanítják, a manóba… Nem is csinálják sok helyen, a csibész mindenit… És a legtöbb helyen az egész projekt dől, ha nem úgy fejlesztik, hogy egyszer majd ki kell próbálni, hogy milyen lett, a macska rúgja meg… Aztán van, hogy leáll a szerver és elmenekülnek az ügyfelek, de legalábbis kitépik a maradék hajszálaikat, láttunk ilyet, most januárban, mi is az ügyfelek között voltunk, a ….X#V@*!!!

Tehát ez egy “niche” piac, amire több mint szükség van, mert kevesen értenek hozzá igazából, és a legtöbb fejlesztő utálja a témát. (Persze, hiszen rossz érzés negatívkodni, aggodalmaskodni, meg a kibicnek semmi sem drága.) Ezért aztán, az ilyen cégek, amik kifejezetten mások helyett tesztelnek, és megszervezik ezt a folyamatot, igen jó helyzetben vannak. Kevés a versenytárs, tele vannak megbízással, elvileg ezzel zsírosra lehet gazdagodni! Az okos szoftvertesztelő csapatok olyan módszertant fejlesztenek ki, ami több különböző ügyfélnél is bevethető, és kifejlesztenek (!) egy csomó automata eljárást!

Az igények egyre nagyobbak, mivel az IT rendszerek egyszerűen már túl bonyolultak, és legfőképpen összefüggenek egymással.  A piac kezdi érteni, hogy egy “teszter” az nem egyszerűen fikázógép jó szemekkel, hanem a legjobb fejlesztők közül az, aki még dokumentálni is tud, sőt akar, ezen felül szigorú, precíz, ügyel a részletekre, előre látja a következményeket, a következmények következményeit, de nem feltétlenül őrjöng az újabbnál újabb ötletekért. Ez azt jelenti, hogy nem kell folyton azzal motiválni, hogy állandóan más munkát csinálhat. Azaz, a teszter nagyon sokat ér…

Már jó pár éve megalakult a Hungarian Testing Board, ami a nemzetközi szoftvertesztelő szakmai szervezet magyar tagozata. (International Software Testing Qualifications Board.) Ja, lehet minősítést is szerezni, tanfolyamra járni és vizsgázni!

Guruság, tanácsadás és egyéb oldalirányú lépések

(“Maga egy léggömbben van!”)

Tanácsadás, a meleg levegő értékesítése

Ha nem akarsz felfelé menni a ranglétrán, mert elrémiszt a mások feletti diszponálás lehetősége, akkor lépj oldalra! Másképp megfogalmazva, nem csak szélesíteni lehet a tudást, hanem mélyíteni is! Szóval lehetsz akár megmondó-ember is.  Lehetsz az, akit végső soron hívnak, ha már senki nem tudja a jó megoldást. Vannak olyan területek, amihez egyenesen címkéket is lehet szerezni, pl. ilyen a Microsoft MVP (Most Valued Professional) minősítése. Ha pl. MS SQL-ből vagy MVP, az azt jelenti, hogy ha az egész világon nem tudja senki, akkor téged kérdeznek meg MS SQL kérdésekből.

A gond ezzel a kategóriával az, hogy van olyan, hogy junior tanácsadó. Az meg hogy a bánatba’ lehetséges? Hogy lehet valaki megmondó ember, ha egyszer junior, és nem is érthet még nagyon mélyen semmihez? Úgy, hogy sehogy. Ez a cím azt takarja, hogy az illető majd valamikor egyszer fog érteni valamihez, addig pedig a senior emberek “nem szeretem” melóit tolja, látástól mikulásig, közben pedig figyel és figyel és figyel.

Egyszóval, választanod kell egy specializációt, amihez nagyon, de nagyon értesz, és a dolog természetéből adódóan jobb, ha ezt a valamit tényleg SZERETED. Ezen pálya csúcsán Te leszel A GURU. Akit ledobnak helikopterről és bevetik mikor minden más lehetőség kiesett. Fontos megjegyezni, hogy aki ilyen pályára lép, az 30 éves korára (kábé) már valamennyire érzi, hogy mi ez a valami, ami annyira leköti, hogy semmi más nem köti le ennyire….:)))

Érdemes olyan területet választani, ami kellően tágan értelmezhető, annak érdekében, hogy ha mégsem jön be, vagy valamilyen technológiai fejlődés miatt idejétmúlt lesz az eredeti szakértelem, akkor idejében lehessen arcvesztés nélkül váltani, ugyanakkor legyen karaktere és határvonala a területnek. Ügyelni kell arra is, hogy évtizedek múlva is tovább lehessen fejlődni a területen, azaz kellően bonyolult legyen a szakterület. Igazság szerint azoknak jó ez, akik képesek türelmesen ragaszkodni egy-egy témához, és elmélyülten tanulmányozni egy valamit. (Persze nem azt állítjuk, hogy extrovertáltak haza.)

Jellemző a tanácsadókra, hogy egy-egy projekt kapcsán bízzák meg őket, tehát nem egy céghez lojálisak, hanem a szakmájukhoz, és projektről projektre vándorolnak, mindig másokkal kell együtt dolgozni, más kultúrákat kell megtanulni, és másnak kell szót fogadni. És hogy pontosan kinek, az alább következik:

Projektmenedzsment – Az időcsavar mestersége, csak kötélidegzetűeknek

A projektmenedzser munkakör annak való, aki tényleg tud párhuzamosságokat kezelni, egyszerre rengeteg mindent észben tartani, ugyanakkor rugalmas, diplomatikus, fel tudja mérni, hogy egy-egy döntés kit hogyan érint (rosszul), és aki szakmailag alaposan felkészült annyira, hogy a feladatokat tulajdonképpen végrehajtók nem tudnak lukat beszélni a hasába arra vonatkozóan, hogy egy-egy részfeladat meddig is kell, hogy tartson. Éppen ezért a legjobb projektmenedzserek éveket töltenek el egy adott szakmában, szert tesznek speciális tudásra is, de nem érdekli őket egy-egy szakterület annyira, hogy végképp elmélyüljenek benne. Ehelyett, szeretik levonni a tanulságokat arra vonatkozóan, hogy a munka hogy is volt/van megszervezve, ki hogyan viselkedik a határidő nyomása alatt, és mik a buktatók tipikusan egy csapatmunkában, ami a szervezést illeti. Ugyanakkor, ha erre a pályára lépsz, kell, hogy érdekeljen az üzlet, a profit, és nem szabad, hogy elborzadj az “ügyfél” szótól.

Alapvetően kétféle projekt létezik az informatikában, a szoftverfejlesztési, illetve az infrastrukturális, ritkábban és főleg magasabb szinteken a kettő kombinációja. Másképp felosztva viszont, vannak belső projektek, amik egy cég saját működésének javítását szolgálják, vagy egy új termék kifejlesztését, és vannak külső projektek, amik a cég ügyfelének hatékonyságjavítását szolgálják. Ez utóbbi esetben az a trükk, hogy néha olyan embereket kell menedzselni, vagy több csoportot egyszerre, akiket nem lehet semmilyen módon büntetni a nemteljesítésért, és akik esetleg ellenérdekeltek a projekt megvalósulásában, vagy egymás között nem egyeznek meg előzetesen. Vagy fúrják egymást. Vagy téged.

Karrier szempontból lényeges, hogy a fenti 2×2-es mátrix mely kockában lesz meg az elsődleges tapasztalatod, melyiket szereted, melyik az erősséged. Ugyanis ebben sem nagyon van átjárás, különleges mázli kell például ahhoz, hogy valakit felvegyenek infrastrukturális belső projekttapasztalattal ügyfélnek készülő szoftverfejlesztésre. Érdemes az elején kipróbálgatni ezt is, azt is kis méretekben, hogy utána legyen mire építeni az önéletrajzot, ha szembe jön a nagy lehetőség. Komplex szoftverfejlesztési projektmenedzsment területre, ahol többtucat vagy több száz fejlesztő dolgozik az adott témán szinte kizárt, hogy olyan valaki labdába rúgjon, aki nem kódolt maga is viszonylag sokat.

A projektmenedzser először kis projektet, utána nagyobb projektet, a végén pedig projektmenedzsment metodikát felügyel, és a meghatározó sokkal inkább az, hogy mennyi pénz van a projektben, vagy mennyi pénzt hoz/veszít a projektgazda/végrehajtó mennyire mission critical területet jelent, és nem az, hogy hány ember vesz részt a projektben.

Sokféle projektmenedzsment metodika létezik, és ezekből a metodikákból van képzés és van vizsga.

A legjobb, ha a nemzetközi projektmenedzsment intézet weboldalán tájékozódsz, illetve a magyar tagozat oldalán. Itt vannak a magyarországi bejegyzett oktatási illetve vizsgáztatási intézmények:http://sparky.occe.ou.edu/pmi/php/provengine2fix2.php. Itt pedig a tájékoztató oldalak a nemzetközi certifikátokat illetően: http://www.pmi.org/CareerDevelopment/Pages/Default.aspx Tudni kell, hogy vannak olyan projektek, amikhez kizárólag PMP (certified Project Management Professional) vizsgás embereket lehet felvenni vezetőnek, illetve itt is vannak szintek és specializációk.

Lehet például Risk Management szupergurunak lenni, érthető módon, ha valaki olaj fúrótorony építkezésben vesz részt akár csak a szoftveroldalon, az akkor sem ugyanaz, mint az ennedik számlázórendszer. Előfordulhat, hogy csak olyan jelölteket küldhetünk egy pozícióba, akiknek szerepel az önéletrajzában a pl. a PRINCE2, ITIL, PMI által elismert PMP vagy MCP. A magyar felsőoktatásban 9 intézményben lehet PM-et tanulni, erről itt tájékozódhatsz bővebben: http://www.pmi.hu/pmi/projektmenedzsment-felsooktatasban.

Értékesítés

(“Pacsirtanyelv! Fülemülemáj! Szarkaszív! Csípős kobranyelv! Rántott farkasmellbimbó! Vegyétek és egyétek, amíg meleg! Marcipános varangy! Metélt teveherék!” – Life of Brian)

A vérbeli értékesítő bármit bárkinek elad bármikor, a lehetőségek, mint elektronok az anyagban bőven rendelkezésre állnak. Csak ki kell nyújtani érte a kezünket. Olajat az araboknak, havat az eszkimóknak, mindegy. Azaz nem. Van egy kivétel, és azt IT-nak hívják. Magyarországon különösen.

Nekünk itt most nagyon egyszerű a dolgunk. Ugyanis, ha ezeket a sorokat tényleg azért olvasod, hogy tájékozódj a különböző karrierekről, akkor valószínűleg sosem leszel jó értékesítő. Az ilyenfajta ember ugyanis már az oviban is csereberél, bizniszel, matricát, üveggyöngyöt, általánosban meg zsebpénzt keres táskacipeléssel, járőrszolgálattal a nagyobbaknak, eladja a szülinapi ajándékát csoki papírért, amit tovább ad egy baró matchboxért, és tényleg jó boltot csinál. Ezen kívül imádja az embereket, beszél, beszél, beszél, mindent megfigyel, nem mélyen, de elrakja az infót, bármilyen infót, minden infó jó lesz még valamire, semmit sem törlünk a memóriából… (ezt ne keverjük össze a térfigyelő kamera, a.k.a. nagymama-szindrómával, ott ugyanis gyakori a téves következtetések levonása: “biztos kábittózik”) Az ilyenfajta ember szépen kijárja az egyetemet, megírja a diplomáját, majd esze ágában sincs mérnöknek lenni, az egész egyetem arra volt jó, hogy kiépítsük a kapcsolatrendszerünket, hahaha! Ha neked nem jut eszedbe kapásból több mint 30 egyetemi évfolyamtársad neve, akkor ez a rész felejtős, beza.

De miért is különbözik az IT sales a többitől?

(Disclaimer: igen, elfogultak vagyunk a továbbiakban.) Azért, mert ma már (majdnem) az összes szolgáltató- és iparvállalat versenyképessége nagymértékben azon múlik, hogy hogyan használja ki az informatikai fejlődés nyújtotta lehetőségeket. (Erre már fent célozgattunk.)  Az informatikai beszerzések, biztonsági szintek illetve beruházások döntően befolyásolják bármely cég túlélési esélyeit ebben a rendkívül gyors, sebezhető és nyitott végű világgazdasági helyzetben. Az értékesítő egyben szakértő kell, hogy legyen. Hiszen ezen a piacon a legnagyobb a verseny, itt van a termékek, szolgáltatások legnagyobb palettája, itt a legegyszerűbb az összehasonlítás, és az Internet illetve a globalizáció illetve a majdnem teljes nyelvfüggetlenség miatt itt a legelérhetőbbek még a zimbabwei beszállítók is. Másrészt új üzleti lehetőséget kell, hogy nyújtson az informatikai bővítés (akkor is, ha közvetlenül “csak” egy megtakarításhoz vezet), tehát az értékesítőnek értenie kell az ügyfél piacához is!

És miért emeltük ki Magyarországot mint jelenséget? Egyrészt, mert ez egy nagyon kicsi ország. Tett nem marad megjegyezetlenül, és sosem tudhatod, hogy a másik mit tud. Annyira kicsi ez az ország, hogy a vevőd sajna tuti fixen együtt sétáltatja a kutyáját a konkurencia munkatársával. Másrészt ez egy pletykás kicsi ország. Harmadrészt, még mindig az állam a legnagyobb megrendelő. Na, ehhez nem is fűzünk több kommentet, gondolkozz és jöjj rá!

Oktatási/akadémiai pálya

(Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon taní-tani…)

Ez az a pálya, amikor bemész az egyetemre, és sokáig vagy sohasem jössz ki onnan. A vége az, hogy mindenféle kitüntetésekkel rendelkezel, és sok oldalas publikációs listával. Innen nagyon nehéz az átjárás az üzleti világba, onnan idejönni meg szintén nem egyszerű, és nem szokás. Nem titok, hogy ez az a pálya, legalábbis Magyarországon, ahol nem jellemző a gyors meggazdagodás. És ez az a pálya, ahol
az ambiciózus fiatalok azzal találják szembe magukat, hogy vagy távoznak az országból, vagy éhen halnak, vagy belepusztulnak a bürokráciába meg a hatalmi harcokba.

Akinek van nyelvtudása (elsősorban angol!) és elmélyed egy technológiában illetve annak tanítási lehetőségeiben, annak van lehetősége az üzleti világban oktatni. De írhat akár oktató szövegeket, tankönyveket is. Szerencsére már az utóbbi években sok nagyvállalat keres specializált oktatókat ahol minőségi fizetésért dolgozhatnak.

Főleg idősebb, tapasztaltabb IT-soknál előfordul, hogy pihenési célból, vagy mert késztetést éreznek a felgyülemlett tapasztalatok megosztására egyesek átkirándulnak ide. Nem mintha az oktatás kifejezetten pihentető lenne…

Külön szó a webfejlesztésről

A kérdéses technológia munkaerőpiacot befolyásoló hatásáról akkor beszélhetünk, ha azt nagy mennyiségben igénylik a piacot meghatározó megrendelők. (Pl. bankok.) Méghozzá azért, mert ezen technológia bevetésétől
várják pozícióik megerősödését, mert versenyelőnyre tesznek szert valamely üzleti folyamat megváltoztatásával, új piac nyitásával. Ilyen volt a Java, szemben a Php-val. (Ezért lehet sokkal többet lehetett keresni Java fejlesztőként mint
Php fejlesztőként.)

A technológia, ami mellé letesszük a zászlónkat kellően “bonyolult” kell, hogy legyen. Ne tanulhassa meg “akárki”. Az akárki alatt végfelhasznalálókat, illetve tulajdonképpen más szakmák képviselőit értjük.

A nagyjából  15 évvel ezelőtt lezajlott technológiai paradigmaváltást követte egy csendesebb forradalom: “a felhasználók ébredése”. Ez azt eredményezte, hogy ma már egy sor – korábban csak az informatikusoknak fenntartott – feladatot a felhasználók is meg tudnak csinálni. Akár komplett website-ok digitális manifesztációi is kikerülhetnek a kezeik alól. Amit viszont a felhasználók meg tudnak csinálni, annál sokkal többet kell tudnia a fejlesztőnek.

Ma már nem igazán beszélünk külön webfejlesztőkről, leszámítva azokat, akik még mindig céges weboldalakat farigcsálnak (no offense), merthogy a legtöbb alkalmazás webes így vagy úgy, függetlenül attól, hogy asp.net, java vagy javascript… Viszont aki most is (vagy újra) a szerveroldali dolgokkal ÉS a megjelenő réteggel/kliens oldallal is foglalkozik, azt hívják full stack fejlesztőnek (ez a backend és a frontend összevonása, ami régen egyben volt. :D).

Fizetések

Ami a fizetéseket illeti, egy spirálba ment bele a piac, immáron másodszor az Internet forradalom óta. Az első, globális fizetés-spirál vége a dotcom válság volt. Ez azért következett be, mert hirtelen megugrott az igény az informatikusok tudása iránt és hiány volt belőlük, hiszen korábban egyáltalán nem volt vonzó ez a pálya. A hiány+igény drágává tette az IT munkaerőt. Ez persze átmenetileg jó erőpozícióba hozta az IT munkavállalókat, de a hopp utáni kopp gyorsan bekövetkezett 2002-2003-ban. A megrendelők ugyanis egy idő után nem hitték el, hogy tényleg újabb IT beruházásokba kell fektetni a pénzüket a versenyelőny megszerzéséért. 2004-től ismét fellendülés volt, ami egyelőre még tartja magát. A 2008-2009-es válság ippeg csak meglegyintette a piacot, és itt-ott nyomott egy tockost, de azért nagy fizetés-zuhanásokról nem lehetett hallani. Viszont 2015 körül elszabadultak az indulatok, megint beindult a spirál felfelé, ennek megfelelően a Mimox Kft. hivatalosan is dotcom válság szagot érez. (Bejegyzés 2016. június 3.)

Ennek ellenére a tartósan magas IT fizetések sem vonzották a fiatal pályaválasztókat nagy tömegben a szakma felé, inkább jellemzőbb a menet közbeni átképzés igénye a már munkába álltak között. Különösen a webfejlesztők között vannak rengetegen, akinek nem ez az eredeti szakmája. A webes dolgokat el lehet sajátítani egyedül, otthon, míg a C++-szal senki nem kezdi a programozást. Tehát aki versenyképes webfejlesztő akar lenni, annak szembe kell néznie a nagyszámú konkurenciával.